KÖSZÖNTŐ

   Kedves Kézművesség iránt Érdeklődők! Szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztel bennünket figyelmével!
Örömmel tudatom, hogy egy külön oldalra kaptunk lehetőséget, így ezután minden Kézműves-házzal, kézműves tevékenységekkel kapcsolatos hírt, információt, itt fognak megtalálni.

   A Kézművesház Túrkevén, a Fekete István Oktatóközpont mellett található. Több termes épületében kirándulások, jeles napokhoz kapcsolódó programok és szakkör keretében gyerekek és felnőttek egyaránt megismerkedhetnek számos népi kismesterséggel, hagyományos technikákkal és azokkal a természetes anyagokkal, amelyekből ajándék- és dísztárgyak készíthetőek.

  Magamról: Szabó Andrásné vagyok a Herman Ottó Természetvédő Kör által működtetett Kézműves-ház szakmai vezetője.
1988-ban szereztem diplomát a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, majd 20 éven keresztül a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója voltam.
Már ekkor is szenvedélyesen vonzódtam a népi kézműves technikákhoz, természetes anyagokhoz.
Igyekeztem megtanulni minél több dolgot e területen. Amennyire csak tehettem, ezt igyekeztem át is adni munkám során a tanítványaimnak.

  Jelenleg nagy örömömre szolgál, hogy olyan munkakört láthatok el, ami számomra oly kedves.
Továbbra is gyerekekkel is foglalkozhatom, s ráadásul a kézműves technikák megtanítása, megszerettetése a fő feladatom.
Folyamatosan igyekszem újabb és újabb részét megismerni ennek a hatalmas területnek, hogy választékot tudjak biztosítani a hozzánk fordulóknak.

 Munkánkat segíti még Sudár Anette keramikus, akinek műhelye a Kézművesházunk mellett található. Itt készíti egyedi, különleges alkotásait. Emellett a korongozás iránt érdeklődő gyerekcsoportoknak foglalkoztatónkban szívesen átadja tudását.
  Népi fazekasságot tanult Karcagon, egészen fiatalon már díjat nyert az „Alkotó ifjúság” megyei pályázatán.
Kerámiái mégsem népi ihletésűek, bár alapvetően a korongozáson alapulnak: az alkotót a szabadabb gondolkodásmód olyan területre vitte, amely nagyobb művészi szabadságot biztosít számára, mint a népi kerámia tradicionális hagyománya. Sajátos és különleges formavilágot hozott létre, melyet egyrészt a mediterrán kultúrkörből merít, de munkáiban fellelhető a Túrkeve határában szép számmal talált bronzkori kerámiák formavilága is.
  Meghatározó volt találkozása a raku-technikával, melyet Kun Éva kerámikus iparművésztől sajátított el. Az archaikus formák és a rusztikus felületek alkalmazása következtében tárgyainak önálló karaktere, egyedi színvilága van.

  Kiállításai:
Mohács (1999); Papi Lajos Alkotóház, Kisújszállás (2001); Művelődési Ház, Kenderes (2002); Auchel, Franciaország (2004); Vadász Pál Kiállítóterem, Túrkeve (2006); Művelődési Központ, Kisújszállás (2007); Városi Művelődési Intézmény, Túrkeve (2009); Vadász Pál Kiállítóterem, Túrkeve (2010); Korda Vince Művészetoktatási Intézmény, Kenderes (2011); Vadász Pál Kiállítóterem, Túrkeve (2011) Református templom galériája, Túrkeve (2012)

   Ezen az oldalon köszönettel fogadunk minden észrevételt, kérést, bármilyen a témával kapcsolatos felvetést.
Ezenkívül természetesen személyesen elérhetnek a Kézműves-házunkban, telefonon a 06- 70 / 250 1876-os számon, illetve küldhetnek levelet a bordacs.zsuzsa'kukac'nimfea.hu internetes címemre.

   Szabó Andrásné

 

A "Minőségi, komplex turisztikai szolgáltatásfejlesztés kézművesház és fedett lovarda kialakításával" című projekt
az "Új Magyarország Vidékfejlesztési Program" keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg