Ingyenes tábor volt a Herman Ottó Természetvédő Körnél!

 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület is segítséget nyújtott a Herman Ottó Természetvédő Kör „Földünk-Világunk” táborához, amelyet a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatott. Kollégáink több esetben vezettek tanösvénytúrát a táborban résztvevő gyermekeknek, valamint az előadások, bemutatók szervezésében is részt vettek.

  A HOTEK alapötlete az volt, hogy egy olyan tábortervet készítsünk el, ami egyrészt szórakozást nyújt a gyerekek részére, ugyanakkor lehetőséget is teremt arra, hogy új ismereteket szerezzenek a nyári kikapcsolódás folyamán. Lényeges pontja volt a pályázatuknak, hogy rászoruló gyerekek tudjanak eljutni a táborba és ebben nagy segítségét láttuk a Túrkevei iskolák pedagógusainak, akik segítettek kiválasztani azokat a diákokat, akik rászorulók, ugyanakkor jól teljesítenek az iskolákban. Miután a nyári táborok nagy többsége egy-egy dologra összpontosít (pl. horgászat, madarászás, vízi tábor, stb.), a HOTEK munkatársainak az az ötlete támadt, hogy csináljanak egy olyan tábort, ami megpróbálja a természet működését kompletten bemutatni a gyerekeknek.

Ezért – nagy vonalakban – az alábbi programot találták ki:

  • 1. nap Csillagászat (éjszaki csillagvizsgálattal)
  • 2. nap Geológia (a talaj szerepe a természetben, ásványok és kőzetek)
  • 3. nap Növények (védett , termesztett és gyógynövények)
  • 4. nap Állatok (állatlesen)
  • 5. nap Az ember szerepe a természetben (az emberi károkozás, felelőtlenség, tanulság)

Minden reggel egy előre elkészített power-point anyag előadásával kezdődött, majd váltogatták egymást a szabadprogramok és a gyakorlati előadások. Többször mentek kerékpár- vagy tanösvénytúrára is.
Délutánonként két játék között egy teszt megírására is sor került, melyet a tábor végén értékeltek és a 6 legjobban szereplő külön díjazásban is részesült.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van az ilyen jellegű táborokra is, hisz vannak olyan gyerekek, akik érdeklődnek a természet iránt. Persze gyerekekről van szó, így mindenképp nagy jelentőséget kell fektetni a játékra és a játékos tanulásra is.

Reményeik szerint jövőre is meg tudják majd szervezni ezt a tábort, sőt szívesen osztjuk meg a tapasztalataikat más szervezetekkel is, akik szeretnének ilyen vagy hasonló tábort szervezni.