Zsuzsa néni bütyköldéje

  A Szent György-napi Állatkihajtó ünnepen és a Civil Majálison Zsuzsa néni bütyköldéje szeretettel várta a ,,bütykölni " vágyókat.
A nagy meleg ellenére sok szorgos kéz dolgozott itt. Szép számmal voltak akik megpróbálták a nemezelés fortélyait elsajátítani
egy-egy nemezlabda erejéig. A szappanos vízben pancsolást kifejezetten élvezték kicsik és nagyok egyaránt. Erre a tevékenységre sok felnőtt is kíváncsi volt.
  A korongozás tudományába is sok csemete belekóstolt. Remélhetőleg lesz utánpótlása a fazekas szakmának Túrkevén.
A csuhé egy olyan anyag, ami végtelen variációs lehetőséget biztosít.
Így a neves napon az alkalomhoz illően puli készült belőle. Olyan egyszerű technikával, ami az ovisoknak is sikerélményt nyújtott. Sok kicsi gyerek kitartóan dolgozott a nagy művön, szinte segítség nélkül.
  A saját kézzel készített tárgyak bizonyára szép emlékei maradnak e napnak.

 

A "Minőségi, komplex turisztikai szolgáltatásfejlesztés kézművesház és fedett lovarda kialakításával" című projekt
az "Új Magyarország Vidékfejlesztési Program" keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg