Húsvéti kézműves foglalkozás
Április 7-én szombaton délelőtt nagy örömünkre a kézműves házunk olyannyira megtelt érdeklődő gyerekekkel és felnőttekkel, hogy a két helyiségen kívül a kedvező időjárásnak köszönhetően a szabadban is dolgoztunk , mert nem fértünk el bent. Rendkívül jó érzés volt látni, hogy ennyi ember választotta az ünnep előtti bevásárlás idején a mi rendezvényünket.
A foglalkozáson megismerkedhettek két hagyományos tojásdíszítési technikával .
A BERZSELÉS lényege , hogy egy kis lágyszárú növény levélkéjét a tojásra nagyon szorosan ráfogatjuk legegyszerűbben egy kiselejtezett nylonharisnya darabbal, majd a legősibb tojásfestési módon megfestjük. A vörös- vagy lilahagyma héját összegyűjtjük, s ezt főzzük meg, majd ebbe a lébe tesszük bele a tojásokat. Szépen barnára színeződnek, a levélkék helye világos marad, így a levélminta gyönyörűen kirajzolódik a tojáson. Ezzel a módszerrel nagyon szép húsvéti hímes tojások születtek.
Az ÍRÓKÁZÁS is nagy sikert aratott. A felolvasztott viaszt egy kis eszköz segítségével ( íróka ) rávisszük, ráírjuk a tojásra.
Ez ott megdermed. Hideg lében megfestjük a tojást. A melegtől egyből leoldódna a minta, s nem maradna belőle semmi a tojáson. Majd leolvasztjuk a viaszt, így a helye fehéren marad. Ezt akár hajszárítóval is megoldhatjuk.
Sokan próbálkoztak a hagyományos erdélyi, gömöri, varsányi mintákkal is, eredményesen.
Számunkra külön öröm , hogy többen érdeklődtek az íróka elkészítésének mikéntjéről is, hogy otthon is tudják folytatni a megtanult díszítési módot.
Az AGYAGOZÁS fortélyait is sokan kipróbálták. Születtek szebbnél szebb korongozott edénykék, gyönyörű mintákkal, melyek egyrészt a tojástartó funkcióját is betöltötték. Állatfigurák sokasága készült agyagból. Meglepetésnek szántuk, hogy a gyermekek munkájuk jutalmaként a beltéri kalandparkban is kimozoghatták magukat.
A rendezvény eredményességét tükrözi , hogy mindenki elégedetten ment haza a saját készítésű munkáival.
A "Minőségi, komplex turisztikai szolgáltatásfejlesztés kézművesház és fedett lovarda kialakításával" című projekt
az "Új Magyarország Vidékfejlesztési Program" keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásával valósult meg
|