Névadónk

Egyesületünk névadójául Herman Ottót választottuk, utolsó nagy polihisztorunkat.
Breznóbányán, a Mikszáthtól jól ismert településen született 1835. június 26-án) egy amatőr természetbúvár, műkedvelő madarász gyermekeként, aki hivatása szerint kamarai chirurgus volt (orvosi, sebészi munkát végző). Példája nyomán a kis Ottó is megszerette a természetet, gyűjtött tojásokat, megjegyezte a madárhangokat, megtanulta az állattömést és legfőképpen, magányos kóborlásain fogékonyan figyelte az élő természet megnyilvánulásait.

Varga Domokos írja róla:
"“Megszokta, hogy azt is észrevegye, ami mások elől rejtve maradt: nyomokat a porban, sárban, hóban; avarban, fűben megbújó bogarakat, összecsapott szárnnyal pihenő pilléket; az erdok sűrűjében lappangó őzeket, szarvasokat, titkon fészkelő madarakat ..... a teremtett világ sok–sok csodáját."

” Német nyelvű család gyermekeként született, nyolc éves koráig nem is igen beszélte a magyart, s csak középiskolai tanulmányai során magyarosodott el, a miskolci evangélikus főgimnáziumban. A gimnázium után a bécsi politechnikumba került, ahol 1853-ban a fejezte be tanulmányait. Itt már ismerkedett a Természettudományi Múzeummal is, amelynek gyűjteményeit tanulmányozva alapozódott meg egyik érdeklődési területe, a rovarok világának szeretete. 1864-ben az Erdélyi Múzeum preparátora lett. Eközben már a Természettudományi Társaság is felfigyelt tudományos munkásságára és megbízást adott részére a hazai pókfauna felkutatására és a kutatási anyag megírására. Munkájának előkészítését követően került Budapestre, ahol 1857-ben a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályára őrsegédi megbízást kapott. A néhány évnyi múzeumi szolgálatában megalapította a “Természetrajzi Füzetek” címu szaklapot. Magyar Halászat c. könyvének készítése során, a halak népi elnevezésének tanulmányozása közben bontakozott ki néprajzi érdeklődése, és ezzel készült el legmaradandóbb munkáinak nagy része is, mint az ősfoglalkozások, melyhez Túrkevén is gyűjtött anyagot. Szinte az utolsó pillanatban próbálta megmenteni a halászat, pákászat és pásztorkodás, mint népi szokásait és tárgyi emlékeit.
Gyűjtésével teremtette meg a Magyar Néprajzi Múzeum halászati anyagának alapjait.
Munkája során 1894 és 1900 között több ízben járt Túrkevén is, errol számol be Finta Sándor szobrászművész a “Kisbojtár” c. művében, aki saját bevallása szerint kalauzolta a tudóst a réten. Itt gyűjtötte a magyar pásztoréletre vonatkozó anyagának jelentős részét is. Egyik legfontosabb adatközlője Finta Miklós túrkevei számadó volt.
Ecsegi kutatásai közben a Kiritói kútban ő talált gímpáfrányt, ami a kútban, a téglák között nőtt ki. Sokrétű munkásságát bizonyítja, hogy 1893-ban Budapesten megalapította a Magyar Ornithológiai Központot, mely a mai Madártani Intézet őse, és nevéhez fűzodik hazánkban az ősemberkutatás megkezdése is.
Hosszantartó betegeskedést követően, tüdőgyulladásából lábadozva a félig süket Herman Ottót egy kocsi ütötte el a fővárosban, melyre néhány nappal, 1914. december 27-én el is hunyt. Egyik leghívebb terjesztője volt hazánkban a madárvédelemnek, a természet ismeretének és a természettudományos gondolkodásnak. Többirányú úttörő munkásságának emléke 14 könyvben, közel 1140 cikkben, tanulmányban és előadásban maradt fenn.

---

Megítélésünk szerint Herman Ottó munkássága méltó és büszke példát állít egyesületünk tevékenysége elé azáltal, hogy megmutatta nem csupán az élőlényeket, nem csupán a tájat, de azt is, hogy védeni kell benne az embert is, hagyományaival, szokásaival együtt.
Egyesületi tevékenységeink ezt a célt szolgálják.