ElérhetõségeinkProgramjaink bemutatásaVissza a Nimfea fõoldaláraAz egyesület bemutatásaNévadónk, Herman Ottó

Részt vettünk a "legragadozósabb" konferencián

 

Február utolsó hétvégéjén Szarvason került megrendezésre az MME Ragadozómadár -védelmi Szakosztályának hagyományos tavaszelői konferenciája, a X. Sólyomcsalogató.

A rendezvényt a hazai ragadozómadár fajok, a fekete gólya és a szalakóta védelmének és a velük kapcsolatos kutatások eredményeinek széles szakmai körben történő megosztásának érdekében hívták életre az ország legnevesebb ragadozós szakemberei 2006-ban. A múlt hétvégén mintegy 120 érdeklődő vett részt a jubileumi rendezvényen, mely rendhagyóan 2 szekcióban zajlott.

A plenáris eladások mellett a jelenleg is futó Kék vércse Védelmi Program kutatási eredményeit is bemutatták: a területhűség, a vonulás, a fiókanevelés, a táplálékállatok, a varjútelepek (a kék vércsék más fajok által épített fészkekben költenek), az élősködők és a betegségek mind fontos témák a faj védelme kapcsán, melyekről tartalmas beszámolókat hallgathattunk meg. A magyar előadók mellett külföldi vendégek is bemutatták eredményeiket sőt, a Sólyomcsalogató történetében először élő internetes kapcsolattal is meghallgathattunk egy spanyol kutatót.

A rendezvényen lehetőség nyílt az „Összefogáson alapuló térségi természetvédelmi törekvések megszervezése védett területeken kívüli értékes élőhelyek és védett fajok állományainak megőrzése érdekében a negatív agrárfolyamatok ellenében” elnevezésű programunk bemutatására (ezt ezúton is szeretnénk megköszönni a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnak), melyet a természetvédelmi szakemberek körében is nagy érdeklődés övezett.

 

- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -